Mire jó a mobilteló?

Ti melyik csoporthoz tartoztok: akik állandóan telefonoznak, vagy akik állandóan bosszankodnak azon hogy mások mennyit telefonoznak? Én egy kicsit mindkettő vagyok. Azt hiszem, hogy ez a probléma részben generációs különbségeknek is “köszönhető”. Én pont abba a korcsoportba tartozom, akik még éltek olyan világban ahol nem voltak okostelefonok, azonban az életünk nagyobb részét már az ilyen készülékek társaságában töltöttük. Talán ez lehet az oka, hogy mindkét álláspontot meg tudom érteni. Az idősebbek néha tejesen ok nélküli gyűlölete a telefonok irányában meglehetősen túlzó, azonban a fiatalok valóban hajlamosak arra, hogy egész nap nyomkodják a telefonjukat minden különösebb cél nélkül.

A telefon valóban okozhat függőséget, és gyakran időpocsékoláshoz vezethet az ész nélküli görgetés, azonban nagyon sok hasznos dologra is képes! Szerintem az embereknek el kellene fogadniuk, hogy a mai világnak már szerves része lett a technológia, illetve nem szabadna teljesen kizárni és folyamatosan szidni. Viszont arra sem ártana figyelni, hogy igyekezzünk jó dologra használni a telefonjainkat és megtalálni a mértéket. Én például legutóbb diákmunkákat nézegettem a mobilomon. És nem fér hozzá semmi kétség, hogy ez igenis hasznos tevékenység…

Az egyik szaktársam ajánlotta a topiwork.hu weboldalát, ezért elsőnek erre kerestem rá. Elsősorban gyakornoki diákmunka iránt érdeklődtem, és éppen azért ajánlották ezt a honlapot, mert itt sok ilyen állás szokott elérhető lenni. A weboldalra érkezve láttam, hogy nem volt túlzás amikor dicsérték a sokoldalúságát és a munkák sokszínűségét. Többféle gyakornoki diákmunka is található volt a felületen. A kezdőoldal tetején egy részletes keresőt helyeztek el. Ebben beállíthatjuk hogy milyen helyszínek, milyen kategóriák érdekelnek. A főbb kategóriák között találhatunk fizikai munkát, otthonról végezhető munkát, műszaki vagy IT területen végezhető munkát, alkalmi munkát, illetve gazdasági vagy HR és marketing állások is megtekinthetők. Emellett, ha az “összes kategória” feliratra kattintunk, láthatjuk az összes állásajánlatot. Itt a legkülönfélébb munkák közül válogathatunk. Van klímaszerelő segéd, műszaki rajzoló, sales koordinátor, villamosmérnök gyakornok, irodai adminisztrátor, raktáros, sőt még fesztivál koordinátor állás is. Ez utóbbi egy kitűnő feladat azok számára, akik szeretnének eljutni nyáron a fesztiválokra, de nem akarnak pénz nélkül maradni, sem pedig a drága belépőre költeni. Aki szereti a nyüzsgést és a pörgős munkákat, és a fesztiválokat is, annak el sem lehetne képzelni ennél alkalmasabb nyári diákmunkát.

Nagyon tetszett nekem az is, hogy a weboldalon cikkeket lehet olvasni. Többek között a fesztiválos munkáról is találtam cikket. Ebben részletesebben leírják, mire számíthatnak azok, akik terveznek jelentkezni. Számos más, a munka témájában íródott cikket találhatunk még itt. Csak hogy néhány példát említsek: “Miért fontos az önfejlesztés?”, “A munkavállalás világa-Munkahelyi etikett”, “A munkavállalás világa-Az interjú”, A munkavállalás világa-Első benyomás”. Még a munkára jelentkezés menete is részletesen, lépésről lépésre le van írva a felületen. Ezt könnyen megtaláljuk, ha az oldal legaljára görgetünk, és kiválasztjuk a “munkára jelentkezés menete” címet. Azt hiszem ezek az olvasmányok sokat segíthetnek azoknak, akik most dolgoznak életükben először. Nem egyszerű jelentkezni az első állásokra, elmenni az első interjúkra, megírni az önéletrajzokat és motivációs leveleket. Én például nagyon izgultam, amikor először mentem végig ezeken a folyamatokon. Ha akkor találom meg a topiwork.hu honlapját, biztosan sokkal könnyebb lett volna. De jobb későn, mint soha: most is határozottan jól jött, hogy tudomást szereztem erről a weboldalról.