Nem csak a telefon szervizelése a fontos – szerencsére a fürdőkádam felújítása sem volt nagyobb kihívás

A mobiltelefonok és okoseszközök korában sajnos nagyon könnyen hozzászokhatunk ahhoz, hogy a technológia bármikor a rendelkezésünkre áll és szinte sosem csalódhatunk benne, mintha csak egy mindenre kész inast vagy szolgát tartanánk a zsebünkben, aki egyszerre gondoskodik a munkahelyi levelezésünkről, a családunkkal való kapcsolattartásról, naptárunk kezeléséről vagy épp a szórakoztatásunkról. Azonban ez a minden fontos funkciót ellátó eszköz közel sem sebezhetetlen, és ahogy azt rutinos felhasználók már tudják, a megvásárlást követően egy bizonyos idő után eljön az a pont, amikor már nem elegendő, ha csak hangosan panaszkodunk, hogy “igen, kicsit lassabb már mint új korában” vagy “igen, kellene már tárhelyet felszabadítanom”. Ha nem foglalkozunk a karbantartással, telefonunk állapotának monitorozásával és nincs egy megfelelő szerviz, mely képes időnként ránézni és szükség esetén kicserélni az akkumulátort, a fóliát, ránézni, hogy biztos minden rendben van-e és nem pecsételte-e meg a sorsát az az ominózus alkalom, amikor pár hete egész véletlenül leejtettük – az ilyen hozzáállás egyszerűen naiv. De jogosan merülhet fel a kérdés, ha egyszer ez tudatosult bennünk és nem rohangálunk ész nélkül sebezhetetlennek és rongálhatatlannak vélt telefonunkkal, miért tennénk ugyanezt bármilyen más mindennapos használatra tervezett eszközzel, mely ugyanúgy használódik, sérül és amit ugyanúgy nem kímél az idő vasfoga, az alkatrészek kopása, mint értékes telefonjainkat.

A telefon esetében még viszonylag nagy rajtunk a nyomás, de nincs ez másképp a mosógépünkkel, a hűtőnkkel vagy ha felhozhatok egy személyes példát, a fürdőkádunkkal sem. Magam sem tudom már, hol volt az a pont, amikor rá kellett volna jönnöm, hogy baj van. Vagy legalábbis baj van készülőben. Eleinte csak mintha a víz ment volna le lassabban a lefolyón. Majd mintha kicsit magasabb lett volna a hó végi vízszámla, mint ahogy arra számítottam. Majd jött az a pont, amitől retteg mindenki, aki panelban él – a kopogó alsó szomszéd, aki közölte, beázik, és nagy valószínűséggel én leszek a ludas. Azonnal megoldást kellett találnom és a közeli, a lehető leggyorsabb kiszállást vállaló szolgáltatók között akadtam a vizgazfutesszerelo24.hu-ra. A problémám, úgy véltem nem volt egyszerű. Kimondottan szerettem a fürdőkádamat, a mérete, kialakítása tökéletesnek bizonyult számomra, így egy csere fel sem merülhetett, ha csak egy mód volt rá, akkor fürdókád felújítást és javítást szerettem volna. Szerencsére a megfelelő céget választottam a probléma megoldására, a fürdőkád felújítás ugyanis csak egy volt a rengeteg különböző mindennapos berendezés és szolgáltatás cseréje, javítása és karbantartása közül, amit a vizgazfutesszerelo24 tapasztalt szerelői vállaltak. Az időpont egyeztetése hihetetlenül gyorsan történt, ráadásul szemben azzal, amit több ismerősömtől hallottam, akik panaszkodtak olyan esetekről, hogy egy-egy szerelő bármennyire is bizonyult segítőkésznek, végül nem vagy nem vállalta el a kiszállást Budapest belvárosába, vagy egyszerűen csak egy adott épülettípusra specializálódott és hallani sem akartak például régi polgári társasházakról, a vizgazfutesszerelo24 Pest megye teljes területére vállalja a gyors kiérkezést és szerelést. Pár óra sem telt el az alsó szomszédom reklamációja óta és már kint is volt a kollégájuk a fürdőszobámban, hogy felmérje a pontos kárt.

fürdőkád felújítás

Mint kiderült, a lefolyóm eldugult, a vízvezeték egy ponton már megrepedt, a kád körüli szigetelés pedig kezdte megadni magát. Szerencsére a cég számára ezek mindegyike már szinte mindennapos problémának számított, így amit én egy borzalmasan kényes témának gondoltam, az számukra egy már-már rutinszerű fürdőkád felújítás volt csupán. Egy olyan cég számára, mely még akár ipari telepeken is végez kazánszerelést, szennyvízvezetékek javítását, WC-k, mosdókagylók karbantartását és cseréjét, az én igényeim és problémáim már-már nevetségesnek tűntek. Hála felkészültségüknek, melyben igen fontos szerepet játszik mind dolgozóik több éves tapasztalata, mind a számos minőségi partner, akik gondoskodnak róla, hogy a legminőségibb eszközökkel és szerszámokkal dolgozhassanak, már másnap reggel ismét élvezhettem a fürdőkádam kényelmét, természetesen anélkül, hogy eláztattam volna az alsó szomszédomat. Így, ha bármilyen hétköznapi berendezésetekkel probléma adódna – és itt muszáj kihangsúlyoznom még egyszer külön, hogy bármilyen – csak ajánlani tudom, hogy forduljatok ti is bizalommal a vizgazfutesszerelo24-hez. Legyen szó dugulásról, meghibásodott bojlerről, kazánról, radiátorról, csőtörésről, szennyvízproblémáról, sérült WC tartályról, hibásan működő termosztátról, vagy éppen arról, hogy álmaitok otthonának felépítése vagy felújítása közben kerestek megbízható szakembereket, akik beszerelik a gondosan kiválasztott kádat, WC-t, mosdókagylót, mosogatót, miközben ügyelnek a csövek állapotára, a hosszan tartó, hibátlan működésre, válasszátok bátran a vizgazfutesszerelo24-t és az olyan rémisztő hibák, problémák és javítások, melyekkel elsőre nem is tudnánk, hogy pontosan mihez kell kezdeni, hogyan is kell javítani, ha javítható egyáltalán, csak annyira lesz bonyolult, rémisztő és nehéz, mint egy fóliacsere a telefonunkon.